Leginkább a pörgős, dinamikus gyakorlatokkal teli óratípusok állnak közel hozzám, ezért is végeztem el a SpinRacing és a Box Aerobik oktatói képzéseket. A zene szintén elemi része az óratartásomnak, így a mixeket is magam készítem.
Alapjáraton illusztrátorként és grafikusként dolgozom. Ha épp nem a teremben diktálom a nyolc ütemet, akkor a gép előtt ülve rajzolok, vagy tervezek. Életvitelem miatt pontosan tudom, hogy milyen kiemelt szerepet kell kapnia a rendszeres testmozgásnak az ülő munkát végző emberek mindennapjaiban.
Dobos Ádám vagyok. 8 éves korom óta űzöm ezt a sportágat és 2014 óta vagyok edző. Versenyzők mellett hobbiból ökölvívást űző sportolókkal is foglalkozom.
Edzéseim időpontjai: hétfő, kedd és csütörtök 16:00-17:00 óra közöttCélom, hogy a sportolóknak átadjam tudásom legjavát és segítsem őket céljaik elérésében.
Elérhetőségem: 36-30/514-3154
MAFC Aerobik
2011. óta a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club Szabadidő szakosztályának Aerobik tanfolyamvezetője vagyok. Aerobik sportoktatói oklevelet a Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Karon (TF) szereztem 2011-ben, azóta tartok órákat a BME-n.
Az órák nehézsége a résztvevők állapotától függően változik, de minden alkalommal garantált az izomláz.
Az órákat a klasszikus aerobik órára építem, vagyis az első fél órában fejlesztjük a koordinációs képességet, a ritmusérzéket és az állóképességet! A klasszikus aerobik mellett változatos gyakorlatokkal az alakunkat is formáljuk. Az órák keretében ízelítőt kaphattok a koreográfiás aerobik, erősítő, alakformáló, boksz, zsírégető, labdás és súlyzós edzésekből, egy alkalommal felelevenítjük az általános iskolai tesióra elemeit, továbbá gerinctorna gyakorlatokat is végzünk, mindezt féléves bontásban. Szerdánként step aerobikkal várlak benneteket. Az óra elengedhetetlen része a megfelelő bemelegítés és az óra végi nyújtás, valamint a jó hangulat! Gyere, próbáld ki te is, meglátod, élvezni fogod!
Kedves mozogni vágyó Hölgyek/Asszonyok!
A MAFC aerobik tanfolyam keretében életkortól függetlenül várom szeretettel azokat, akik szeretik a változatosságot!
Az órák elérhetősége:
Hétfő 17:00-18:00 között, emeleti “Dühöngő” terem
Szerda 16:00-17:00 között, alagsori Aerobic terem
Az óra nem látogatható a Sportközpontban érvényes bérletekkel. Az oktatónál váltható belépőjegy.
A csoportos órák világával itt ismerkedtem meg a BME sportközpontban az egyetemi éveim alatt. Hamar mindennapos látogatójává váltam, így régóta nagyon közel áll hozzám ez a hely. Az óratípusok széles választéka rögtön magával ragadott, az itt szerzett tudás és erőnlét pedig biztos alapot adott az edzőképzések során is.
Az egyetemen Logisztikai mérnökként diplomáztam, jelenleg ilyen területen dolgozom, mellette mesterképzésen tanulok a gazdasági karon. Az alapképzés utolsó éve alatt végeztem el az IWI Csoportos fitness instruktori képzését és szereztem gyakorlatot abban, hogy milyen óraadóként venni részt az edzéseken. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem és új helyzetekben próbáljam ki magam, így többek között elvégeztem a Hot Iron instruktori és a TRX Suspension Training tanfolyamokat is. Jelenleg az IWI személyi edző képzését végzem, hogy elmélyítsem a tudásom és a csoportos órák során is a lehető legtöbb segítséget nyújthassam.
Hegedüs Loretta
A sport kiskorom óta az életem szerves részét képezi. Számos sportágat kipróbáltam, de egy sem tudott úgy magával ragadni, mint az aerobik. Így jött az ötlet 2018-ban, hogy elvégzem az aerobik sportoktató képzést, hogy lehetőségem legyen másoknak is átadni a mozgásforma iránti rajongásomat. Napközben jogászként, munkaidő lejártát követően pedig edzőként tevékenykedem, ami tökéletes testi-lelki egyensúlyt biztosít számomra. Mivel az emberek többsége ülő munkát végez, így az egészség megőrzése szempontjából kiemelten fontosnak tartom a rendszeres testmozgást. A sport kitartásra, fegyelemre, alázatra tanít, mindemellett pedig az egyik leghatékonyabb öröm és energiaforrás, vagy ahogy egy oktatóm mondta a sport a legjobb orvosság.
Aerobik óráim célja az erő- és állóképesség fejlesztése mellett, hogy mosolyt csaljak az arcodra, lendületet és fittséget vigyek a mindennapjaidba. Mindemelett szeretném elérni, hogy abban a hatvan percben megfeledkezz minden problémádról, kilépj az időtudatodból és teljes egészében átéld a mozgás örömét.
Szakmai végzettségeim:
2018. május: Fitness Company Aerobik sportoktató
2018. december: Fitness Company Pilates oktató
• Alakformáló
• Kangoo
• JumpingFit
Végzettségek:
• Budapesti Gazdasági Egyetem – Nemzetközi Gazdálkodás szak (2018)
• IWI Sport Akadémia – Csoportos Fitness instruktor (2015)
• IWI Sport Akadémia – Sporttáplálkozás és táplálék-kiegészítés (2016)
• Fanatic Jump instruktor (2016)
• IWI Sport Akadémia – Személyi edző (2018)
• Kangoo Jumps Basic Instructor (2018)
Magamról:
A sport, a mozgás, az egészséges életmód életem szerves része. Korábban az úszás és a tenisz töltötte ki mindennapjaim nagy részét. Jelenleg fitness edzőként az edzőterem világa felé kacsintgatok. Felsőfokú tanulmányaimat a közgazdaság területén folytattam, mindemellett a sport szerelme megmaradt. Legnagyobb álmom vált valóra azzal, hogy a hobbim lehet a hivatásom és órákat tarthatok sportkedvelők számára.
Szeretném átadni a tudást, amit elsajátítottam, az ezzel járó életmódot és a mozgás örömét hirdetni, illetve a vendégeim sportos fejlődését végigkísérni. Igyekszem figyelni arra, hogy minden órám egyedi, precízen összeállított, különböző eszközöket használva, mindenki számára követhető legyen.
Fontos számomra, hogy aki ellátogat az óráimra, sikerélménnyel, feltöltődve, kellőképpen elfáradva távozzon. Kortól és edzettségi szinttől függetlenül bárkit szívesen várok.
Próbáld ki és érezd jól magad!
Mottóm: „A győzelemhez vezető út gyakran sorozatos vereségekkel van tele. Fájdalom és gondok nélkül teljesítményünknek nem lenne igazi értéke! Ha nem került semmibe, semmit sem ér. A siker eléréséhez elkerülhetetlen, hogy megtanuljuk legyőzni a nehézségeket és kudarcokat. A kulcs a KITARTÁS.”
Sport kiskorom óta a minden napjaim része, futottam, táncoltak, úsztam, lovagoltam, majd megérkeztem az aerobik világába. A pörgős, intenzív, zenére koreografált órák magával ragadtak, mint a funkcionális step vagy a kangoo. A mai stresszes és rohanó világban, főképp ülőmunkát végezve kiemelkedő szerepe van, hogy testünk, egészségünk, tartásunk megtartása és fejlesztése mellett mentálisan is kikapcsoljunk, erre pedig az egyik legjobb eszköz a sport. Óráimon garantáltan csak az órára fogsz figyelni, kizárva a külvilágot, mindezt remek hangulatban, szuper zenékkel, miközben észrevétlenül fejleszted az izmaid, erő- és állóképességed, illetve kognitív képességeid. Szeretettel várlak az óráimon!
4-5 éves koromtól kezdődően a mai napig a sport jelentős része az életemnek. A lovaglás volt az első sport, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ezzel párhuzamosan ismerkedtem a társastánctól kezdve a break és a popping tánc világával. 15 éves koromtól egyre inkább a fitness irányába haladtam tovább. Műszaki menedzser alapképzésem alatt 2022 őszén szereztem meg a csoportos fitness instruktori végzettségem az IWI Nemzetközi Fitnesziskolánál. Elkötelezett vagyok a folyamatos tanulás mellett, így jelenleg gazdasági szaktudásomat pénzügy mesterképzésen, edzői tudásomat a Spartan Academy képzésein folyamatosan bővítem. További terveim között szerepel a személyi edző, Spartan Mobility, funkcionális fitness és a crossfit továbbképzés elvégzése.
Motivációm, hogy a legnagyobb kincs az egészség, célom pedig, hogy edzéseim által emberek sokaságának tudjak segíteni az egészségesebb mindennapok kialakításában és fenntartásában.
Szívemhez legközelebb az Intervall, HIIT és a Tabata edzésmódszerek állnak, akár köredzés formájában. Edzéseimet úgy alakítom, hogy a saját testsúlyos „animal flow” módszerét alkalmazva súlyzós és mobilizációs gyakorlatokkal kiegészítve kortól és edzettségi szinttől függetlenül mindenki megtalálja számára a tökéletes kihívást és elérhesse céljait, legyen az fogyás, állóképesség, erő-állóképesség fejlesztés, vagy erőfejlesztés.
Pörgős, nyitott, kreatív és elszánt személyiségemből adódóan edzéseimet úgy alakítom, hogy a vendégek kiszakadhassanak egy rövid időre a szürke hétköznapokból, megfeledkezzenek a minden napok gondjairól és kiadjanak magukból minden stresszt miközben az egészségükért tesznek.
Minden fejben dől el, semmi se lehetetlen! Azért vagyok, hogy segítsek neked!
Mindenkit sok szeretettel várok egy közös dübörgésre!
Az általam leginkább kedvelt sportágak mindig is állóképességi, erő-állóképességi sportok voltak. 11 éves koromban kezdtem versenyszinten atletizálni, azon belül a középtávfutás és a távolugrás voltak a fő versenyszámaim. Egészen az egyetemi éveimig űztem ezt a sportot, majd az egyetem mellett elkezdtem keresni olyan sportot magamnak, ami hasonlóan magasra tudja tenni a lécet, van benne kihívás bőven és nem utolsó sorban nagyon hatékony. Így ismerkedtem meg az aerobikkal közelebbről és vált szenvedélyemmé. Még az egyetemi éveim alatt elvégeztem az aerobic oktató képzést. Az óratartások később az építész karrierem mellett is nagyon jól kiegészítették a sok ülőmunkát. Az elmúlt lassan 10 év alatt sokféle óratípust tartottam kezdve a HIIT alakformáló-zsírégető óráktól a köredzéseken át a kismama tornáig, de amik a legközelebb állnak a szívemhez, azok mind a funkcionális edzés módszerére alapoznak.
Várlak szeretettel az óráimon!
Szakmai végzettségeim:
2014: Fitness Company Aerobic sportoktató
2017: Pre- és postnatál tréner, Belényi Bea
Nádor Noémi vagyok, TRX és Hot Iron oktató.
Mosolygós, kedves személyiségnek tartom magam, de az óráimon szeretem meghajtani a vendégeimet, kihozni belőlük a maximumot . :) Szeretem a változatosságot,a pörgős,"határt feszegető",kihívást jelentő dolgokat, ezt az edzéseimen is tapasztalhatjátok.
Az óráimon a kezdőkre és a haladókra is külön figyelmet fordítok!
Várok mindenkit szeretettel, aki erősödni, izmosodni, formálódni, állóképességet növelni szeretne.
Személyi edzéssel kapcsolatban is keress bátran a nnadornoemi@gmail.com e-mail címen.
"Noémivel azért szeretek dolgozni, mert kiemelkedő szakmai tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkezik az edzés terén. Nagyon alapos, minden gyakorlatot türelmesen elmagyaráz, folyamatosan figyel rám ezek elvégzése közben. Emellett az sem elhanyagolható, hogy mindig ahhoz igazítja az edzéseket, hogy éppen milyen állapotban megyek hozzá, mennyire vagyok fáradt, mihez lenne inkább kedvem. A közös személyi edzéseink során sokat fejlődtem, és már magabiztosan le merek menni egyedül is a terembe. Emellett mint emberhez is nagyon szeretek járni, jó hangulatban telnek az edzéseink, és ha épp rosszabb hangulatban is megyek hozzá, általában jobb hangulatban jövök el tőle."
Fanni
"Teljesen kezdőként jöttem Noémihez személyi edzésre így mindent az alapoktól építettünk fel és a saját tempómban haladunk hétről hétre. Az edzések mindig jó hangulatban telnek, minden alkalommal van sikerélményem, bátran ajánlom Noémit, ha személyi edzőt keresel!"
Hajni
"Már az első hónapban éreztem a fejlődést, erősebb, rugalmasabb lett a testem, és sokkal kevesebb fájdalom jelentkezett edzés után, mert Noémi minden gyakorlatnál figyeli a technikánkat, és rögtön javítja a hibás testtartást. A lelkesedésemet Noémi nyitott, karakán és közösségteremtő személyisége is táplálja. A Testi és lelki épülés egyszerre minden óra, amiért nagyon hálás vagyok Noéminek!"
Júlia
Oravecz Ivi
Ha szeretnél egy vidám és jó hangulatú zumba órán részt venni. Tarts velem.
Rebecsák Olivér vagyok. 10 éves korom óta sportolok. 21 éves koromban találkoztam először a thai box-al azaz a muay thai-al. Segített kilépni a komfortzónából és teljesen megváltoztatta az életemet. Ajánlom mindenki számára szeretné mozgékonyságát, fittségét, izomzatát fejleszteni vagy fogyni. Fedezd fel te is a képességeidet a 8 végtag művészetének segítségével.
Lépj ki te is a komfortzónádból!
Várlak teljesen kezdőtől egészen a haladó szintig.
E-mail: toro.muaythai@gmail.com
Telefonszám: 36-30/915--8685
Susie
Aerial Flow: órarendben található
Dance Training
Edzések időpontjai: kedd és csütörtök 18:00-19:00 óra között
Tóbiás Annamária
Jumping fitness azoknak való:
• akik szeretnek felszabadultan mozogni
• kicsit gyerekek akarnak maradni
• erősíteni szeretnék izmaikat
• hatékonyan akarnak fogyni
• kímélni akarják ízületeiket
Mindezek mellet a jumping segít:
Szövet oxigénellátásokat növelni
Emésztést javít
Koleszterint és triglicerideket csökkenti
Növeli a tüdő légzőkapacitását
Fáradtságot és menstruációs problémákat enyhíti
Serkenti az anyagcserét miközben csökkenti a túlsúlyt
Minden jumpingon végzett gyakorlat javítja az anyagcserénket és segít a teljes felfrissülésben. A jumping aerobic gyakorlatokat egy arra való megfelelő eszközzel, úgy nevezett trambulinnal végezzük, mely átmozgatja az egész testünket kímélve ízületeinket.
Tóth Bence Brazil Jiu Jitsu oktató
Elérhetőség: toth.b90@gmail.com
Edzések időpontjai:
hétfő, szerda, péntek: 6:45-8:15 óra között
hétfő, szerda: 19:00-20:30 óra között
szombat: 8:00-10:00 óra között
Tóth Ervin
elérhetőség: ervinator.toth@gmail.com
Edzések időpontjai:
Krav Maga hétfő és szerda: 20:30-22:00 óra között
A kerékpározás gyerekkorom óta része az életemnek, a spinning pedig 2014-es első órám óta szenvedélyemmé vált, és a mindennapjaim része lett. Ezen a típusú órán főként az állóképesség fejlesztésén dolgozunk. Hiszem, hogy "a fizikai aktivitás nem egyenlő a kockahassal, sokkal inkább arról szól, hogy testünk és agyunk megkapjon mindent, amire szüksége van ahhoz, hogy jól működjön". Ezért az óráim célja egyrészt, hogy bárki számára kikapcsolódást és feltöltődést adjon, aki kilépne egy kicsit a mindennapi mókuskerékből. Másrészt fontosnak tartom, hogy minden órán feszegessük a határainkat, mert a fejlődéshez a komfortzónából kilépve vezet az út. A jó hangulat mellett a pörgős, változatos zenék segítenek átlendülni a holtpontokon. Bárki bekapcsolódhat edzettségi szinttől függetlenül, mivel mindenki egyénileg választhatja meg az adott feladatok nehézségét.
Végzettségeim:
- IWI Csoportos Fitness Instruktor (2020)
- Spinning® Instruktor (2019)
Számomra a sport a legkiválóbb kikapcsolódási lehetőség a mindennapokban. A spinning szerelem évekkel ezelőtt kezdődött, már az első órán magával ragadott a hangulat, a zene és a mozgás összhangja. Fizikailag fáradtan, de lelkileg feltöltődve távoztam. Ezzel az érzéssel szeretném a Ti napjaitokat is gazdagítani.
Legyen szó állóképesség fejlesztéséről, kalóriaégetésről és alakformálásról vagy csak épp a gondolatainkat akarjuk magunk mögött hagyni, a spinning kiváló választás. Várok mindenkit az órámon, aki szeretne egy fantasztikusat bulizni és egy csodálatos FLOW élménnyel távozni.
Látogatható a Sportközpontban érvényes aerobik jeggyel, aerobik bérlettel, valamint AYCM kártyával.
Az Aikido ősi alapokon nyugvó japán eredetű, modern harcművészeti és önvédelmi rendszer. Magyarországon a 70-es évek végén jelent meg és terjedt el. Technikai rendszerére jellemző az ellenfél támadási energiájának kihasználása, ezért is nevezik az „ellent nem állás művészetének". Repertoárja felöleli az ütéseket, rúgásokat, fogásokat, dobásokat, földre viteleket és ezek kombinációit. A pusztakezes technikákon kívül eszközös elemeket is tartalmaz. (Bot, kard, kés...) Bátran javasoljuk bármilyen korosztály számára a sportággal való ismerkedést, egyszerre edzi a testet, lelket és mindezt a keleti kultúra hagyományai alapján.
Az óra nem látogatható a Sportközpontban érvényes bérletekkel. Az oktatónál váltható belépőjegy, valamint AYCM kártyával is látogatható.
Edzések időpontjai: kedd és csütörtök 18:00-19:30 óra között
Elérhetőség: 06-30/145-3572
A tánc már óvodás korom óta életem egyik meghatározója, az évek során lételememmé vált. A jazz-balettet felváltotta a társastánc, majd versenytánc, később a hip-hop, jazz és egyéb modern táncok.
A mozgás és a zene hobbiból vált észrevétlenül szenvedéllyé, s hivatássá egyszerre. Egyik felkérés követte a másikat: televíziós showműsorok, színházi darabok, divatbemutatók, nemzetközi turnék táncművésze lehettem.
Oktatással, koreografálással 2009 óta foglalkozom különböző stílusokban. Ráléptem egy olyan varázslatokkal teli útra, amin ötvözöm a mozgás és a nőiesség fejlesztését. Tarts velem Te is!
Személyi és fitness edző, Sparrowbag instruktor és aqua fitness tréner vagyok, munkámmal a harmonikus életvitel kialakításához szeretnék hozzájárulni.
Erősödés, fogyás, hajlékonyság, nagyobb állóképesség, jó kondíció, fittség megtartása – bármi legyen is a cél, személyre szabott edzéstervvel és étrenddel tudok segíteni azok elérésben. Kortól és fizikai adottságtól függetlenül várok mindenkit, akinek fontos a következetes és jól motivált edzés, mely során gépekkel, funkcionális eszközökkel és saját testsúllyal is dolgozunk.
Bejelentkezés:
06-20-980-4559
zsuzsivi@gmail.com
www.suzyfitness.hu
Számomra nagyon fontos a sport, az egészséges, harmonikus életmód. Azt vallom, ha testemnek jó gazdája vagyok, õ is jó társam lesz. Egész eddigi életemet végigkísérte a sport. 5 évesen kezdtem el úszni, később teniszezni, majd ezeket felváltotta az atlétika, amely hosszú éveken át volt az életem része versenyszinten. az egyetemi éveim alatt egyik fő szenvedélyem a fal – és sziklamászás lett. Középiskolás éveim alatt kezdtem el aerobikozni. Ez a sport azóta is meghatározó az életemben. 2010 óta tartok aerobik órákat. 2012-ben végeztem fitness akadémián aerobik edző szakon. Évekig jártam jógázni, ebből sok elemet beépítettem a nyújtásaim közé. Rendkívül tudatosan élek, nemcsak sport, de táplálkozás és az élet egyéb területein is. Rengeteget kaptam ettől az életmódtól és ezt szeretném átadni mind az óráimon, mind a hétköznapokban bárkinek, aki fogékony rá.
Az órákon a hangulatért én felelek, neked csak a kitartásodat kell magaddal hoznod!
Személyi edzésre előzetes bejelentkezés szükséges. + 36 20 313 4809